2011-02-03 10:58 |
|
|
| Zalaegerszeg - A zalaegerszegi diszkókkal kapcsolatban tartottak egyeztető fórumot szerdán a Polgármesteri Hivatalban. |
 - A sajnálatos West-Balkan ügy ráirányította a közvélemény figyelmét fiataljaink biztonságos szórakozási lehetőségeire, éppen ezért úgy gondoltuk, hogy tárgyalóasztalhoz ülünk ebben a témában, bár Zalaegerszegen eddig nem volt gond a diszkókkal, napi kapcsolatban vannak a rendőrséggel és a tűzoltósággal, sőt, a drogellenes küzdelemben is együttműködnek az önkormányzattal és a hatóságokkal- mondta Balaicz Zoltán alpolgármester.
A megbeszélésre a Polgármesteri Hivatalban került sor, melyen részt vettek az önkormányzat, a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, valamint a négy zalaegerszegi diszkó (Studio, Atlantis, Silver, Extreme) képviselői.
A Studio Music Club és a Club Atlantis vezetői már korábban felvették a kapcsolatot a tűzoltósággal, így ott megtörténtek az első lépések: a Studio Music Club szerződés kötött a Centrum Áruházzal a belső lépcsők, mint menekülő lépcsők használatáról (ezáltal a befogadható létszám hatszáz főre nőtt), a Club Atlantisban pedig új menekülő ajtót és lépcsőt nyitnak és amíg ez nem készül el, a rendezvényeket a Studio Music Clubban tartják.
- Az egyeztetés konstruktív, segítőkész légkörben zajlott, hiszen minden érintett félnek érdeke, hogy Zalaegerszegen ezután is biztonságosan tudjanak szórakozni a fiatalok. A hatóságoknak következetesen be kell tartatni a vonatkozó jogszabályokat, ezeket a diszkóknak el kell fogadni, de jogos kérésnek találtuk, hogy az egyes szervek nyújtsanak szakmai segítséget a szórakozóhelyeknek az esetleges hibák feltárásában, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tűzvédelmi és menekülési szabályok betartásában- fűzte hozzá az alpolgármester.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy a Polgármesteri Hivatal ifjúságvédelmi szakreferense által koordinált menetrend és előzetesen egyeztetett időpontok alapján a közeljövőben közösen felkeresik mind a négy diszkót az önkormányzat (közigazgatási és építéshatósági osztályok), a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a mentőállomás, az ÁNTSZ és a fogyasztóvédelem szakemberei, akik egyeztetnek a diszkók jelenlegi állapotáról a tulajdonosokkal, szakmai javaslatokat tesznek az esetleges átalakításokra, a diszkók pedig vállalják, hogy rövid határidőn belül megteszik a szükséges intézkedéseket, pótlásokat, átalakításokat.
- Természetesen a helyszíni bejárások és a diszkók szükséges intézkedései után a megtett lépéseket újra ellenőrzik majd a hatóságok és további hiányosságok esetén nem maradhatnak el a büntetések sem- hangsúlyozta Balaicz Zoltán.
A korábbi és a szerdai tapasztalt konstruktivitás és együttműködési készség alapján az alpolgármester bízik abban, hogy mind a négy szórakozóhely megteszi szakemberek által kért változtatásokat és nem lesz majd szükség jelentősebb hatósági beavatkozásokra, hiszen az érdek közös: a zalaegerszegi, illetve Zalaegerszegen szórakozó fiatalok és a diszkók minél nagyobb biztonsága.
A megbeszélésen arról is szó esett, hogy jelenleg készül a szórakozóhelyek működtetésére vonatkozó új jogszabály A kormány tegnap tárgyalta a szakminisztériumok javaslatait a „tömegrendezvények tartására is alkalmas szórakozóhelyek engedélyezésére” vonatkozó új szabályozásról, amely Balaicz Zoltán szerint remélhetőleg visszaállítja a 2009 előtti állapotot, vagyis újra a hatósági engedélyek meglétéhez köti majd a működést. A jogszabálytervezettel kapcsolatban mind a helyi hatóságok, mind pedig a diszkók szakmai javaslatokat fognak megfogalmazni, melyeket közösen juttatnak el az illetékes minisztériumokhoz.
A megbeszélésen hangsúlyosan merült fel azon szülők felelőssége is, akik gyermekeiket fiatal koruk ellenére egész éjszakára, felügyelet nélkül elengedik szórakozni és engedik számukra az alkoholfogyasztást és a dohányzást.
- Hétfőn a Zala Megyei Rendőrfőkapitányságon a Sportcsarnok helyzetéről is tárgyaltunk a fenti hatósági körben, ezek a megbeszélések jövő héten a sportlétesítményben folytatódnak, majd utána közös sajtótájékoztatón számolunk be a városi sportesemények fokozottabb biztonsága érdekében tervezett konkrét lépésekről- fogalmazott az alpolgármester.
A West-Balkan ügy miatt a közvélemény figyelme most elsősorban a diszkókra terelődött, de a megjelent szakemberek felhívták a figyelmet, hogy a szabályok be nem tartása minden tömegrendezvényen kockázatot jelent, legyen az falunap, alapítványi bál, túlzsúfolt étteremben tartott lakodalom, vagy egy alkalmatlan teremben tartott koncert.
|
|
|
|