A város középiskolásainak festményeit, grafikáit, fotóit állították ki az Ady Endre Iskolában. A diákönkormányzat képviselői szerették volna megmutatni Zalaegerszegen sok a tehetségeses fiatal. Vígh László például fotóival szerepel a kiállításon.
A programok a Dísz téren folytatódtak. Buday Mihály festőművész és az Ady Iskola diákjai is a téren alkottak. A résztvevők nyomon követhették, hogyan készül egy lírai absztrakt, vagy egy portré. A színpadon pedig a Hevesi Sándor Színház színészei és stúdiósai rendhagyó divatbemutatót tartottak. A XX. század korabeli viseleteit egy-egy évtized legfontosabb eseményéivel konferálták fel. A ruhák összeállításában a Munkácsy iskola tanulói is részt vettek.
A Dísz tér fokozatosan benépesült. A diákok örömére ez a hét róluk szólt.
Az este pedig a koncerteké. Olyan helyi együttesek, mint a Radio Waves és a Plug in garantálják a jó hangulatot.
ZTV Híradó