A sajtótájékoztatót 2011/2012-es évad értékelésével kezdte a színházi direktor. Besenczi Árpád elmondta: 235 előadást játszottak az idei évadban és ezeket több mint 70 ezren látták. Rekord számban adtak el bérleteket idén; 9530 fogyott. Az évad nagy vállalásának nevezte a Légy jó mindhalálig című darabot, mivel 74 ember volt színpadon, közülük 50 gyerek. A következő évad kapcsán az igazgató kiemelte: Ruszt József emléke előtt kívánnak tisztelegni.
Amit aztán az évadnyitó előadás estjén avatnának fel. Az első bemutató is Ruszt Józsefhez köthető, hiszen 1986-ban ő rendezte itt a Hevesiben a Bölcs Náthán című darabot, ezzel indul útjára a 2012/13-as évad.
Összesen 6 nagyszínpadi bemutató lesz jövőre. Emellett folytatódik a lakásszínház sorozata illetve bővül. A tervek szerint egy diszkóban mutatnák be a Mady Baby című darabot fiataloknak. Mindez a Hello külföld itt vagyok című program keretében. Szeptemberben a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét lesz évadnyitó színházi forgatag és mint az igazgató fogalmazott jövőre biztosan tartanak 1 jótékonysági estet, ám ezúttal a színház javára.
ZTV Híradó