A Föld napja alakalmából a város diákjai az Ady Iskolában alternatív energiatakarékossági versenyen vehettek részt. Bár kevés versenyző jelentkezett olyan ötletes munkák készültek, mint ez a sörös dobozokból készült sörkollektor.
Mesél a Zala folyó címmel aszfaltrajzversenyen is részt vehettek a diákok. Korábban Wass Albert Erdők könyve című meserészletéhez készítettek illusztrációt. A versenyre ez alapján a legügyesebbek jutottak be. A diákok igyekeztek minél több megközelítésben ábrázolni a folyót.
A szakértő zsűri a korábbi pályamunkákból és az aszfaltrajzok összesítéséből fogja kiválasztani az első helyezettet.
Az Ady iskola a Zalaegerszeg Ökováros programsorozatra olyan rendezvényekkel készült, amelyek a környezetvédelmet a kreativitással ötvözik.
A diákok a kreatív programok mellett a délelőtt során akadályversenyen is összemérhették ügyességüket.
ZTV Híradó