Borsik János elsőként az egykulcsos SZJA hátrányait taglalva azt mondta: a 16%-os mérték következtében 540 milliárd forint esik ki a központi költségvetésből, miközben a munkavállalók 84%-a rosszabbul járt. Ennek kapcsán utalt arra, hogy eközben azoknak, akiknek 1 millió fölött van a jövedelmük havonta 135 ezerrel nőtt a zsebük. Megjegyezte, hogy a kormány ezzel megtörte azt a szolidaritási elvet, hogy aki többet keres, többet is adózzon. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke nehezményezte, hogy a kormány az új Munka Törvénykönyvét úgy terjesztette elő, hogy lehetősége legyen bevezetni a regionális minimálbért, melyről már most lehet tudni: a rendelkezés nem fölfelé, hanem lefelé jelent majd eltérést.
Borsik János kitért az új adófajtákra is, melyek okán kifejtette: egyre többen mondják majd fel biztosításaikat, köztük a lakásbiztosítást, ami baj esetén beláthatatlan anyagi következményekkel járhat. Ez pedig egyenlő lesz az életminőség romlásával - tette hozzá az Autonóm Szakszervezetek elnöke.
ZTV Híradó