Üresen áll a kispad a ZTE Arénában. Egyelőre még nem tudni ki irányítja majd az alakulatot az NB2-ben. Nagy Ferenc a klub jelenlegi elnöke azt mondta: több lehetséges megoldásról is tárgyalnak.
ZTE öt-hat meghatározó focistát szeretne igazolni. A jelenlegi játékoskeretből 12-13-an maradnának - árulta el az elnök. A klub július 3-án kezdi meg a felkészülést az NB II.-es idényre új szakmai stábbal, amelyet rövidesen megnevez a vezetés. A tervek szerint a vendégeskedés a másodosztályban mindössze egy évig tart.
ZTV Híradó