Ezek a felvételek a tavalyi Csillag Kupán készültek. Akkor 3 női és 17 férficsapat nevezett. A tornán összesen 200-an vettek részt. Az első helyezést a Betti cuki csapata nyerte a verseny fennállása óta harmadszor.
Hasonló érdeklődésre számít idén is a Művelődési és Sport Osztály eddig 8 csapat jelentkezett a kupára.
A Csillag Kupára ugyanis bárki jelentkezhet. A korábbi években nemcsak Zalaegerszegről, hanem a környező településekről is szép számmal érkeztek a nevezések. Az amatőröktől, a baráti társaságokon át, orvosok és közéleti személyiségek is jelentkeztek a tornára. A szervezők idén is Női és férfi kategóriában várják a jelentkezőket, akik 3 pályán majd mérhetik össze tudásukat.
Jubileumi évéhez érkezett a Csillag Kupa, ez lesz ugyanis a tizedik. Ahogy a korábbiakban most is jó hangulatú versenyre várják a játékosokat, akik közül a legjobb csapat elnyerheti majd a Csillag Kupát.
ZTV Híradó