Az ünnepélyes megnyitó fél tízkor kezdődik, majd 10 órától Stróber László apátplébános celebrálja a Hubertus misét. Ezután felavatják az új vadászokat. 12 órától tűzoltó, vadászkutya, íjász, solymász és lovasbemutató. Lesz továbbá szarvasbőgő verseny felnőtt és gyermek korosztályban, s összemérhetik tudásukat az amatőr szakácsok is. Hónapok óta készülünk erre a rendezvényre, s remélem most sem csalódnak majd a vendégeink. Mindenkit arra kérek, hogy szombaton válassza szabadidős programjának a vadászati évadnyitót.
A nimródok készülődéséből - a rendezvénysorozat történetében először-Zalaegerszeg is szeretne profitálni. A város vezetése ugyanis úgy gondolja, hogy az immár nemzetközivé terebélyesedett vadászati évadnyitó a későbbiekben idegenforgalmi szempontból meghatározó lehet.
A városnak most jó alkalma lesz arra, hogy bekapcsolódjon a vadászturizmusba. Ezek az emberek ugyanis a város infrastruktúráját használják, s ha jól érezték magukat nálunk, bizonyára elviszik majd jó hírünket.
A program szervezői most azt remélik, hogy szombaton legalább háromezer látogató érkezik a rendezvényre. A hazaiakon kívül többek között Németországból, Szlovéniából, Ausztriából és Franciaországból.
ZTV Híradó