2011-09-26
Siketek világnapja
Halló társaikat várták a hétvégén a siketek a zalaegerszegi plázába. A Siketek Világnapját a Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1985 óta ünnepeljük minden év szeptemberének utolsó vasárnapján. A megyeszékhelyen harmadik éve szervezik meg a programot.

A rendezvény célja, hogy a hallók is bekapcsolódjanak, és megismerjék a siketek kultúráját, s hogy a hallók és a hallássérültek közelebb kerüljenek egymáshoz. Temesi Éva produkciójával indult a rendezvény, akinek énekét mindenki megérthette. A programon fellépett a siketekből álló ergo-sum társulat, ők a titokzatos bőröndök című komédiát adták elő jel-nyelven.

ZTV Híradó