Megfelelő szakmát a fejlődésért - ez a címe annak a projektnek, amely 140 millió forintos uniós támogatással 3 éven át zajlik Zala megyében, és amelynek első eredménye ez a tanulmány. - fogalmazott Rigó Csaba kormánymegbízott, majd úgy folytatta: 20 éve nem készült ilyen felmérés. Egyszerre vizsgálták a 7.-8. osztályos tanulók pályaválasztásának befolyásoló tényezőit és a vállalkozások szakember igényét. A megyében 102 általános iskolában mintegy 1372 személy válaszolt a kérdésekre. Ezek alapján elmondható: a gyerekek 1/3mada általános iskola végén még egyáltalán nem tudja, mi szeretne lenni.
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a zalai vállalkozások munkaerő szükségletét vizsgálta. 200 céget kérdeztek és az adatokból kiderült: a vállalkozóknak a következő években asztalosra, gépészre, fémformálóra és varrónőre lesz leginkább szükségük.
A felmérésből látszik az is, a vállalatok 40 százalékában van olyan munkahely, amelyet nehéz megfelelő munkaerővel betölteni. A megkérdezett cégek alkalmazottainak 47 százaléka szakmunkásképzőt végzett és csupán 6, 6 százaléka járt szakirányú képzést nyújtó főiskolára vagy egyetemre.
ZTV Híradó
|